„Miközben befolyásos személyiségek, neves és névtelen emberek a mai Európa egyik legdinamikusabb és legdemokratikusabb országának nevezik a több mint húsz éve újjáegyesített német államot, egy magyar történész, Schmidt Mária nem kevesebbet állított a minap, mint hogy Európa vezető hatalma »kifosztva és elárulva« vergődik a hatvannyolcasok szorításában, s német földön »balliberális szellemi terrorbrigádok« garázdálkodnak, mi több »a magát demokratikusnak tartó Németországban sokkal rosszabb a helyzet a szólásszabadsággal, mint amilyen a kádári Magyarország utolsó évtizedében…« Ilyen sokféle és ennyire eltérő Németország létezik? Mintha nem ugyanarról az országról lenne szó. (...)
Az előregyártott ideológiához ragaszkodó szemléletet nagy távolság, sőt szakadék választja el az előbbiekben nagyon is töredékesen idézett Németország-képek gazdáitól. Mintha nem is ugyanarról az országról beszélnének! Ők nem gondolják, hogy Adenauer történelmi érdemeit kisebbítené a szociáldemokrata Brandt térdre borulása Varsóban, Kohl korszakos jelentőségét nem csökkenti Schmidt maradandó hatású keménysége a közép-hatótávolságú Pershingek ügyében, Schrödernek is lehetnek érdemei – Sarkozy miért is fogadta volna máskülönben –, és Merkel teljesítménye alighanem történelmi mércével lesz mérhető.
De utódaink ezt bizonyosan jobban fogják tudni, s azt is, hogy a jövőből visszatekintve a 68-as diáklázadások mekkora szöveget – vagy netán csak lábjegyzetet? – érdemelnek a szövetségi köztársaság és az európai kapitalizmus történetében.”